FőoldalA festetics családAz örökségHelyszínekX

Kiemelt látnivalók

Helikon Kastélymúzeum

A kastély épületében a főúri életformát bemutató kiállítás tekinthető meg, míg az intézményhez tartozó további négy épület öt állandó kiállításnak ad otthont. A Hintókiállításon 50 db 18-19. századi kocsit, hintót lovas szánt, valamint a lovaglással összefüggő egyéb tárgyi emlékeket és képzőművészeti alkotásosokat tekinthet meg a látogató. A Kastélymúzeumhoz kapcsolódóan Vadászati kiállítás és Modellvasút kiállítás is látható, a legújabb, 2016-ban nyílt kiállítás pedig az Amazon házban tekinthető meg, mely a 20. század eleji utazási kultúrát és az utazásokhoz kapcsolódó szokásokat mutatja be. A kastélypark területén egzotikus botanikai érdekességek láthatóak a Pálmaház épületében, a Madárparkban pedig 50 faj 340 példányát csodálhatják meg a látogatók.

Tovább

Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely

A kiállítóhely legnagyobb vonzereje az Élménygazdaság, ami a családok minden tagjának kínál érdekes és tartalmas kikapcsolódási lehetőséget. Az egykori juhhodály gyűjteménytárként funkcionál, az állattenyésztési kiállítások és a kádárműhely a lóistállóban kaptak helyet. Az ököristálló a növénytermesztés eszközeit és gépeit, valamint a kovács- és bognárműhelyt őrzi, a magtárban pedig a látogatók megismerkedhetnek többek között a térség borászati múltjával, az agrároktatás történetével, valamint a gabonához kötődő folyamatokkal. A gőzgépeket a múzeum visszatérő programjain működés közben is megtekinthetik az érdeklődők. A major 2013-ban egy 1,2 hektáros bemutatókerttel bővült, ahol konyhakerti- és szántóföldi növényeket ismertető parcellák között, valamint gyümölcsös- és szőlőskertben sétálhatnak a látogatók. A gyerekeket népi fajátékok, játszópajta, őshonos háziállatokkal benépesített gazdasági udvar és egy látványmalom is várja.

Tovább

Balatoni Múzeum

A Balatoni Múzeum a tó történetét mutatja be a geológia, természettudomány, régészet, helytörténet és történelem tudományterületek legújabb eredményeinek korszerű interpretálásával. Az állandó kiállításoknak köszönhetően a látogatók megismerhetik a Balaton élővilágát, fürdőkultúráját, a balatoni várakat és még számos érdekességet. A kiállítások mellett múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, gyerektáborokkal és más izgalmas foglalkozásokkal várják a gyermekeket.

Tovább

Festetics-majorság

Keszthelytől hat kilométerre délre található a Festeticsek fenékpusztai birtoka, mely autóval és kerékpárral is könnyen elérhető. A majorság területén 2020-tól nagyszabású felújítások zajlottak, az épületek megújultak, új turisztikai szerepet kaptak. A szabadidőközpont területén található Kiskastélyban a lótartás érdekességeit és a Festetics ménes történetét bemutató kiállítással ismerkedhetnek meg a látogatók, a főúri szabadidőparkban pedig piknikezésre is lehetőség van. A Festetics-kastély parkjából menetrendszerűen indul korhű postakocsi járat, amely a Fenyves allén keresztül viszi a vendégeket a fenékpusztai Festetics-majorságba.

Tovább

Schulhof sétány

A Hévízi Tófürdő nemcsak a térség, de egyben hazánk egyik leglátogatottabb helyszíne, emellett világszinten is egyedülálló természeti jelenség. A Hévízi-gyógytó a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes termáltava, Európa legnagyobb gyógyhatású melegvizes tava. A 38 méter forrásmélységű tavat kén-, rádium-, és ásványanyag tartalmú forrás táplálja, mely bőséges vízhozamának köszönhetően 72 órán belül teljesen kicserélődik. A tó páratlan természeti környezetét elsősorban a parkkal övezett gyógyvizes tó, a vízfelszín felett lebegő páraréteg, valamint a tó felszínén úszó indiai vörös tündérrózsák teszik különlegessé.

Tovább

Festetics Imre Élményközpont

Az összesen 4,2 hektáros Festetics Imre Élményközpontban őshonos magyar állatfajokkal, valamint különféle vadfajokkal találkozhatnak a látogatók. Az élményközpont három, jól elkülöníthető tematikájú, önálló elemből áll: Természet Háza Látogatóközpont, vadfarm és az úgynevezett falusi udvar.

Érdekesség családoknak
• Játszótér
• VR tartalom
• Állatsimogató

Cím: 8315 Gyenesdiás, Dornyai út 4.

Tovább

Festetics Fűszerkert-herbárium és diási vízimalom

A helyszínen megtekinthető az egykori diási vízimalom, egy pék múzeum, Herbárium, valamint a Szent János forrástól induló tanösvény, amely a terület élővilágát mutatja be magyar és angol nyelven. Előre bejelentett időpontokban foglalkozások és előadások is elérhetőek.

Tovább

Szépkilkátó, Lady Hamilton emlékhely

A Szépkilátó Balatongyörök és a Balaton egyik legszebb panorámáját nyújtó pontja. A kilátás lenyűgöző: az egykori vulkanikus tevékenység nyomait őrző hegyek körülölelik az öböl keleti részét, amelyet a Szigligeti vár látképe még különlegesebbé tesz.

Tovább

Festetics Vágta helyszíne

A Nemzeti Vágta regionális, gyenesdiási előfutama, a Festetics Vágta. A valaha Festetics Tasziló lovainak tréningezésére szolgáló helyszín kiváló terepe a Nemzeti Vágta előfutamának. Az évente, augusztus végén megrendezésre kerülő rendezvény azt az időszakot idézi meg, mikor a magyar lótenyésztés, lósport fénykorát élte.

Tovább

Egyéb Festetics helyszínek

Fenyves allé

A keszthelyi Fenyves allé Magyarország leghosszabb és legidősebb kettős feketefenyő fasora, sokak által ismert, jellegzetes eleme a tájnak. Az allé mára a kirándulók és a nordic walking sport művelői számára is kedvelt útvonal, ahol információs táblák és pihenőhelyek biztosítják a szabadidő tartalmas eltöltését. Az út elhalad a Szendrey Júlia-emlékház mellett, ahol Petőfi Sándor feleségének egykori szülőházát lehet megtekinteni.

Tovább

Szentháromság szobor

Keszthely Fő térének nyugati részén található a barokk stílusú Szentháromság szobor, melynek talapzatán Szent Rókus, Szent Sebestyén és Szent Flórián védőszentek, valamint angyalok láthatók a Hit, Remény és Szeretet attribútumaival. Magas korinthoszi oszlopán Szentháromság tart koronát az angyalok által mennybe emelt Mária fölé.

Tovább

Festetics Kristóf és György nyughelye a plébániatemplomban

A gótikus templom Keszthely legrégebbi épülete, elkészülte 1390 környékére tehető. Építtetője Lackfi István nádor volt, akit 1397-ben kivégeztek. Teste a templomban lelt örök nyugalomra, megkopott vörös márvány sírköve ma a szentély falában látható.

Tovább

Helikon Park, Helikon-emlékmű

A keszthelyi Helikon Park szívében található a Helikon-emlékmű, ami a város egyik jelképe.

Tovább

Festetics-mauzóleum

A Szent Miklós-temető Keszthely déli végében helyezkedik el, ahol a Festetics család temetkezési helye található egy neoklasszicista stílusban épült impozáns mauzóleum formájában. A mauzóleum tulajdonképpen egy kriptával rendelkező szabadon álló ravatalozó. A földalatti kriptába az északi lépcsősoron lehet lejutni, itt helyezkednek el a sírfülkék, amelyekben a Festetics család tagjai nyugszanak.

Tovább

Festetics-kilátó

A Festetics család után elnevezett, 235 méter magasan található kilátóból csodás látvány nyílik a Keszthelyi-öbölre. A kilátóhoz vezető út alján található Nagymező pedig számos szabadtéri programot kínál az aktív időtöltéshez.

Tovább

Helikon Taverna, „Da Bibere" kiállítás

A Festetics Taverna Múzeum rendhagyó módon egy szállodában működik, a Zenit Hotel Balaton része. A tematikus egységekből álló „Da Bibere" borászati és gasztronómiai kiállítás a műemléki épület pincéjében kapott helyet.

Tovább

Csillagvár

A Csillagvár kiállításai középkori időutazásra invitálják a látogatókat. A vár földszintjén lévő panoptikumban a XVI. századi török megszállás időszakába, a végvári vitézek életébe nyerhet bepillantást a látogató, a kazamatákban pedig egy huszárbaba-gyűjtemény tekinthető meg. Ezek mellett található itt művészeti alkotótábor, csárda, kovácsműhely, játszótér és állatsimogató is.

Tovább

Tátika vár

A vár több évszázados pusztulása után a 2000-es években régészeti feltárásokat és helyreállításokat végeztek a falai között. Ma az ide látogató turisták nem csak a panorámában gyönyörködhetnek, hanem a középkori várrom megóvott részeiben is. A terület 1997 óta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része.

Tovább

Rezi vár

Az évszázadokon át magára hagyott és pusztuló vár régészeti kutatása 2000-ben kezdődött meg. Műemléki helyreállítására 2012-ben került sor.

Tovább

Dégi Festetics-kastély

A dégi Festetics-kastély Pollack Mihály tervei szerint épült. A Nemzeti Kastélyprogramnak köszönhetően a kastély és parkja a családhoz és az épülethez köthető izgalmas és informatív kiállításokat mutat be.

Tovább